A következő napok viszonylag zavartalan mederben folytak. Folyamatosan követtem az autópálya vonalát kicsit el el térve tőle, amerre rövidebb volt az út. A civilizáció nyomainak peremén éltem, a mindennapokat és próbáltam jól időzíteni. A tapasztalatok folyamatosan áramlottak és napról napra több lettem általuk. Az állatvilág lassan éledezett, gondolom őket is megtörte az ami történt. Az pedig világosan látszott, hogy a régen lakott területeket teljesen elkerülték, nem csak éjszaka, de még nappal is kihaltak voltak a falvak és a városok. Ahogy kiértem a természetbe megsűrűsödött a jelenlétük, és így kisebb helyre is koncentrálódtak. Nem véletlenül találtam kóbor disznót vagy csirkét. Az erdők peremén, illetve szarvasokat is egyszerre.

De igaz volt ez a madarakra is, a lakott területen nem hallottam a hangjukat, viszont szépen mutatták , hol lépem át azt a bizonyos láthatatlan határt. Ritkán, csak a készletek feltöltése miatt mentem be a házak közé, de a lehető legrövidebb időt próbáltam meg bent tölteni, sokat nem keresgettem, nem láttam semmi értelmét.

Kellemetlen arra ébredni, hogy mozog alattad a talaj. Márpedig éjszaka ez történt. Legurultam az ágyról, be az egyetlen asztal alá, de szerencsére nem volt nagy földrengés , de mivel otthon ilyet egyszer éreztem csak életemben, igazán ijesztő volt. Komolyabb dolog nem történt bár tartottam ettől, de minden bizonnyal itt messze voltam az epicentrumtól és nem is lehetett nagy az erősség. Mondjuk igazán nem lettem volna ott ahol kezdődött, a mai világban, ahol meggyengültek a fémek, a városokban lehetett komoly gond.

Sikerült vissza aludnom, így az ijedtség ellenére is kipihentem ébrednem. Reggelire füstölt halat és teát fogyasztani, igazán királyi reggelinek számított. Bár egy lovat is meg tudtam volna enni, csak egy részét fogyasztottam el a halnak a maradékot elcsomagoltam egy kis dobozba. Összecsomagoltam mindent végre bakancsban voltam és indulhattam tovább. Fájó szívvel hagytam el a viszonylag biztos bungalót, de ennél nagyobb célok voltak előttem, így indulnom kellett.

A térképet még reggeli közben átnéztem, a célom tiszta volt és már az is, hogy az autópálya mellett fogok haladni, mivel az az út, kilométerben rövidebbnek tűnik. Autóval persze a sebesség legyőzné a távolságot, az idő viszonylatában, de nekem csak a lábaim vannak, így itt minden méter számít. Megpróbálom elkerülni a lakott területeket, csak az utánpótlásért megyek be, de táborozni jobb lesz elhagyatott helyeken.

Nagyon mélyen aludtam, teljesen kipihenten ébredtem, viszont ahogy megmozdultam, ismét rám tört a fáradtság. Csak kidugtam a lában az ágyból , megkerestem a vizet és a tegnapi vacsora maradékát, ezt megettem, majd elvégeztem az egyéb dolgaimat. Az elmúlt napok, eseményei annyi energiát szívtak ki belőlem, hogy egy nap nem lesz elég kipihenni. Nem utolsó sorban nagyon éhes voltam. Napok óta nem ettem rendesen, állati fehérjét pedig majdnem egy hete, ezt már kezdtem megérezni.

Mivel a szervezetem nincs hozzászokva az ilyen étrendhez, egyértelműen sokkal fárasztóbb volt minden , mint máskor. Kivittem a házikóban talált hálót, és bedobtam a vízbe, majd a szélét a móló oldalához kötöttem. Nem értek a horgászathoz , igazából nem is szeretem de találtam csali anyagot és egy botot is, ezt is belógattam a vízbe, ahogyan azt már láttam másoktól. Nagy követ tettem a bot végére és visszamentem a házba. Ajtó bezár majd be az ágyba és két perc múlva már aludtam is.

Rémálomból keltem, a hideg rázott, elsőre azt hittem, van itt egy újabb visszatérő, de rá kellett jönnöm, hogy csak az agyam játszott velem. Nem voltam jókedvű, rá kellett eszmélnem , hogy várakozhatok itt, még éppen túl is élhetek, de akkor élve temetem el magam. Lehet, hogy nem találok senkit otthon, de ha az esélyt nem teremtem meg erre, biztosan elbukok ezen az úton. Most össze kell szednem magam és lassan továbbmenni, maximum egy két nap múlva. Most még szép idő van, erre nem is lesz tél, de ha olyan tájra érkezek ahol hónapokig mínusz fokok vannak, akkor lassan de az is lehet, hogy kicsit sem tudok majd haladni.

Összeszedtem magam és bár a kezem rettenetesen fájt, minden mással együtt, újra elővettem a térképet, és inkább a részletekre tértem ki. Hamarosan feltűnt, egy kisebb tó, az autópályától nem messze. Úgy gondoltam oda megyek, csak pár kilométer és remélem megfelelő táborhelyet találok majd ott.

Igazából iszonyatosan elegem volt már mindenből, ami velem történt. Nem tudtam megtenni három napnyi utat anélkül, hogy ne keverednék bajba. Folytak a könnyeim és hatalmas düh tombolt bennem. Elhagytam az utat átvágtam a sövényen és rázni kezdtem a drótkerítést. Nem hiszem, hogy ebben az állapotban kifejezetten nagy erővel rángattam volna, a tartó oszlopot, inkább csak a meggyengült fém engedett, feldöntöttem egy darabon, majd átmásztam rajta.

Újabb karcolásokat szereztem, de már nem érdekelt. Csak nyugalmat akartam, enni és aludni,fürödni, tiszta ruhát és újra aludni addig még ez az egész el nem múlik. Zajokat akartam , embereket , mozgást, életet , a régit, a normálisat.

Kb fél óra sétával a tó partjára értem. Kis nyugodt hely, néhány stég és egy kis bódé, a nagy fa alatt, ami minden bizonnyal a tó tulajdonosáé lehetett nem is olyan régen. Pár szát méter csupán körbe az egész, de mégis olyan más, mint az elmúlt pár napban bármi. Minden csendes, sehol senki, így a kis ház ajtajáig sétáltam, miközben a vizet figyeltem, illetve hallgattam a nádak csendes suhogását. Ha szeretnék horgászni, ez egy kedvenc hely lenne, egy nyugodt délután eltöltésére.

Sajnos a gyaloglás nem ment olyan jól mint vártam , a talpam tele sebbel , nem utolsó sorban elég koszos, a papucs sokkal nagyobb mint vártam és sokkal kényelmetlenebb is. Egy idő után a beton nagyon húzza le az ember lábát, még jó sport cipőben is lehet ez probléma nem hogy anélkül. Az elmúlt napok , főleg a tegnap éjszaka igencsak megviselt . Nem csak a testem de az agyam és a lelkem is rendesen romokban hevert. Volt olyan hogy csak tettem egyik lábam a másik után de valahogy nem változott semmi körülöttem, haladtam ugyan de az eszem másfelé járt bár a mai napig nem tudom mire gondoltam akkor. Arra viszont világosan emlékszem mennyire elkeserített a tudat, hogy mekkora út áll még előttem.

Csak mentem és mentem, de a fájdalom és a melankólia egyre nagyobb űrt hagyott bennem. Leültem egy felüljáró alatt és megnéztem a térképet. A következő város. Amit az autópálya érintett elérhető közelségben, még vagy 130 km távolságban feküdt, a többi lakott település mind kitérő lett volna, 30-40 km távolságban. Ez ugye egy nevetséges távolság, ha kocsival tesszük meg, de gyalog nem igazán tetszett. A következő város és az országhatár között, 200 km tömény senki földje helyezkedik el , erre emlékszem, mert itt felébredtem az idefelé vezető úton. Kopár és kihalt, na nem mintha most olyan nagy mozgás lenne. De ezzel majd akkor foglalkozom ha eljutok a városig, már ha eljutok.

Abban biztos voltam, hogy most nagyon lassan haladok, lehet érdemes lenne kicsit rendbe szednem magam, megpihenni és úgy menni tovább. Az biztos hogy nem célom kint aludni a természetben, főleg egy olyan világban, amiről semmit nem tudok, de nagyon meg kell válogatnom azt is hol töltök el egy éjszakát. Ez megtanultam és az emlék még nagyon friss.

Nézegettem a térképet de semmi értelmezhetőt nem találtam. Itt nem maradhatok, tovább kell mennem mert a következő benzinkút is legalább 20 km re van innen. Ma már biztos nem jutok el odáig de hátha akad valami útközben.

Enyhe mozgolódásra nyitottam ki a szemem, a nap már fent volt, a bokrok alatt azonban, még a sejtelmes félhomály uralkodott. Az éjszaka csendje után, furcsa volt bármilyen neszezést hallani, ami megnyugtatott, hogy az utat a természettől elzáró kerítés felől érkezetek a hangok. Ahogy felálltam, erősebbé vált a zaj de távolodott is, így áttörve a bozótoson, a kerítésig futottam. Az őzeknek pont elég volt az a pár méter előny, már messze bent jártak a szántóföldön. Egy kis csorda volt talán öten, amikor elég messze érezték magukat, megálltak és visszafelé nézegették, a kerítésre tapadt furcsa embert, aki csak állt és nézte őket.

A normális élőlények látványa, annyira idillikus volt, hogy addig nézegettem őket ahogyan legelészni kezdtek, hogy a lábam is szépen elzsibbadt. Annyira jó volt valami veszélytelen, normális életet látni, hogy megsirattam ezt a képet. Még percekig álltam a kerítésbe kapaszkodva, mire végre eszembe jutott, hogy is kerültem ide. Komoly döntés előtt álltam, hiszen szinte ruha nélkül, egy papírvágó késsel rohantam el idáig, a testem tiszta seb és zúzódás, főleg a lábfejem és a talpam, de éreztem az éjszakai támadás nyomát a nyakamon is.

Két lehetőségem volt, vagy visszamegyek a dolgaimért kockáztatva mindent, hiszen nem tudom mi vár rám, vagy így indulok tovább ahogy vagyok, és megpróbálom összeszedni a használható dolgokat útközben. Mindkét oldal mellett voltak érvek, amelyeket meg kellett fontolnom. Eddig éjszaka találkoztam csak visszatérőkkel, de a tegnapi határozottan erősebb volt mint akit a szállodai folyosóm szobájába zártam. Nem csak erősebb de okosabb is volt, kinyitotta a szoba ajtaját nem betörte, csak akkor éreztem meg amikor már bent volt a szobában. Ez a valami gondolkodott és le akart vadászni, hogy magával vigyen, nem az azonnali gyilkolás volt a célja. Valamit nem vettem észre, valamit kihagytam, nem voltam elég óvatos. Lehet, hogy Ő nappal is tud közlekedni, még egy ilyen mentális csapást nem tudom, hogy el tudok e viselni.

Az első rész : Katt Ide

Lassan folyt körül az álom, annak ellenére, hogy a fáradtság betöltötte a testem. Álmodtam és szerintem amíg élek, ezt nem is fogom elfelejteni. A félelem és rettegés érzése lassan folyt be a szobába, besurranva a falak pólusain, a legapróbb réseken és mint a pókháló letelepedett, először a sarkokban, majd szépen lassan átívelt mindenen, rajtam is. Elindult szépen a végtagokon, majd elérte a szívemet és az agyamat is. A rettegés beköltözött, minden sejtembe, mintha fáznék, pillanatról pillanatra folyamatosan egyre mélyebbre ette magát.

Esztelen fáradtság telepedett rám, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem, a testem minden porcikája remegett és iszonyatos félelem uralkodott el rajtam. Találkoztam már ezzel az érzéssel, talán ez segített abban, hogy fel tudjam emelni, a fejemet és a félelem irányába fordítsam.

Ott állt az ajtóban, görcsbe rándult, eltorzult arccal feketében forgó szemekkel. A fekete anyag végigfolyt az arcán és szivárgott az orrából, a füléből, torz , fájdalomban ragadt szájából. A hörgés belőle jött, hogy melyik részéből azt nem tudom, de nem is érdekelt. Barna öltönyében állt az ajtóban, amit már beszennyezett a mindenhonnan folyó, fekete nedv, mögötte zöldes fény ömlött az iroda falaira és folyt le a rettegés érzésével együtt.

Az első rész : Katt Ide

Nagyon régen nem aludtam ilyen jól, ha volt is éjszaka bármi változás, azt nem tudtam meg, mert nem ébredtem fel rá. Összekészítettem mindent és be is vetettem az ágyat. Utolsó simításként újra átgondoltam a csomagom tartalmát, de nem találtam benne kivetni valót és az utamat főként főutak mellé terveztem, így az ellátottságom folyamatosan biztosítható. Annak ellenére, hogy ez a hosszabb út és van benne rizikó is, mégis jobb, mint az idegen területen, a civilizáció nélkül haladni.

Felvettem a hátizsákot, mindenemet összekészítettem és elindultam. Még egy pillanatra megálltam, a takarító szer raktárnál és az egyik felmosó fa nyelét magamhoz vettem vándorbot gyanánt.

Kilépve az utcára, a tegnap esti elképzelés szerint, indultam utamra. Iránytű hiányában, csak a táblákra és a térképre tudtam hagyatkozni. A kínai órám még járt és kiderült, hogy még reggel 7 óra előtt sikerült elindulnom. Ugye milyen, kényelmes az ember, szépen lassan el is hagyja magát. Kocsi, elektromos roller, minden ott van, a kezünk közelében, kényelmes és egyszerű. A hátizsák minden megtett méter után egyre nehezebb lett és hiába hordtam a bakancsot másfél napon keresztül, az is egyre jobban törte a lábamat. A szállodánk a város szélén volt, mégis majdnem három órámba telt, mire kisétáltam a város szélére.

Mivel a világ éjszaka ért véget, és ez egy kisebb város, viszonylag kevés autó volt az utakon elhagyva, de sokat gondolkodtam azon, hogy akiket itt ért a vég, vajon hová lettek és éjszakánként vajon visszatérnek -e ide. Ha igen mi tartja őket kordában, vagy hová mennek. Eddig egyetlen egy visszatérővel találkoztam , de az is elég volt. Annyira erős volt mentálisan és olyan erőszak áradt ki belőle, hogy alapvetően elsöpörte a tudatos állapotomat. Az éjszakára figyelnem kell és biztos helyre is szükségem lesz, bár mostanság egy műanyag kuka jobb védelem, mint egy vas széf.

Az első rész : Katt Ide

Az iménti találkozás jelentős tapasztalatokkal szolgált, visszagondolva a hullára, arra ahogyan az életét vesztette a férfi, ismét felkavarodott a gyomrom, a sikátorban, még vagy 10 percet várakoztam, sok-sok mély lélegzet vétellel, mire visszanyertem egy kicsit az erőmet. Visszamentem az étkezőbe, onnan a konyhába, de amint beléptem, már fordulhattam is vissza, keresni valami rongyot a szám és az orrom elé. A rothadó ételek és húsok bűzét, még a hűtőkamra ajtaja sem tartottam vissza, lassan kibírhatatlan lesz a teljes városban, ez is azt mutatta minél hamarabb indulnom kellene.

Kerestem két nagy műanyag lavórt és és két öntöttvas lábast. Mindkettőt a földhöz vágtam, és egyben maradtak nem úgy mint a lemez lábasok, azokat is teszteltem, mert nagyobbak voltak , de mindkettő megsérült, betört mintha üveg lenne. Kivittem az utcára, majd összetörtem néhány széket az előtérben és az egyik lábasban tüzet gyújtottam. A recepción található vendég mosdókból, a wc tartályokat leengedve, műanyag tálkába engedtem a vizet és belehordtam a másik edénybe és felraktam forralni. Még a víz melegedett, visszatértem a szállodába, összeszedtem műanyag eszközöket, főként olyanokat, mint a pulton található telefont, ami régi bakelitből készült.

Fogtam egy nagy, kifejezetten vastag hőálló üveg tálat és eldobtam. Miután darabokra tört, kiválasztottam, egy háromszög alakú darabot. A konyhából magamhoz vettem még egy kőmozsarat is ez később jó lesz ha vizet kell forralnom, nem nagy kb. 3 decis lehet de jobbat nem találtam ami hordozható lenne. Szépen felforrt a víz, amit az egyik kádba öntöttem, még a másikból kis maradék hideg vizet adtam hozzá. Majd levetkőztem és napok óta először, sikerült megfürödnöm. Lemostam magamról mindent, mind testileg, mind energetikailag.

Az első rész : Katt Ide

Mielőtt beköszöntött az éjszaka, még rendet tettem a szobában, Mindent a helyére készítettem és vittem fel egy adag vizet, amit a wc tartályba öntöttem és átöblítettem az egészet. Mennyire hozzá vagyunk szokva a kényelmes élethez, csak akkor cselekszünk , amikor valami már bántja a szaglásunkat.

A megszerzett dolgaimat szépen csoportosítottam, a szoba padlóján felmérve, miből mennyi van és mennyit fogok elbírni. A két hátizsák közül a katonai stílusút választottam , mert sokkal nagyobb és az oldal rekeszei is jobban használhatóak, illetve műanyag csatok tartják össze cipzárok helyett. Bár nem annyira kényelmes mint a másik, de tartósabb. Szereztem egy övet is, ami érdekes módon egy gumikötél szerű anyagból készült és saját magába hurkolódik vissza. Nem mondom, hogy könnyű kezelni de le sem esik a csatja, az is biztos. A kis oldaltáska is rátehető, amiben szintén tudok terhet vinni.

A legjobban az bánt, hogy nincs vágószerszámom, de oda kell majd egy megoldást találnom, és főzőedényem sincs csak egy kis kerámia tál, mert olyat nem találtam még, ami bírná a tüzet és a hőt. Erre pedig nagy szükségem lesz, mint ahogy a természetben is nagyon kellene egy balta vagy fűrész, ha kint kell éjszakáznom szükségem lesz tűzre.

A holnapi napon ezeket meg kell oldanom, mivel eldöntöttem az utam, már minden egyes perc amit itt töltök, kifejezetten nyomasztó.

Magamhoz vettem a friss fegyvereimet, és lefeküdtem mire lement a nap. A redőnyön most nagyobb rést hagytam, hogy ha felébredek leskelődni tudjak. Felriadtam valamire, a néma csendben minden nesz sokkal erősebben hallatszik. Éreztem a légmozgást a szemem a zöld fényt kereste de nem láttam sehol, tehát vagy nem jelent meg ezen az éjszakán, vagy csak jól sikerült az ajtó bezárása. Felültem az ágyon majd vissza is feküdtem azonnal. Zöld fényt nem láttam, ellenben, az egyik átellenes épületben a sarkon túl, fény világított az ablakon. Éppen csak pislákolt, mintha egy gyertya égne.