Az első rész : Katt Ide

Mielőtt beköszöntött az éjszaka, még rendet tettem a szobában, Mindent a helyére készítettem és vittem fel egy adag vizet, amit a wc tartályba öntöttem és átöblítettem az egészet. Mennyire hozzá vagyunk szokva a kényelmes élethez, csak akkor cselekszünk , amikor valami már bántja a szaglásunkat.

A megszerzett dolgaimat szépen csoportosítottam, a szoba padlóján felmérve, miből mennyi van és mennyit fogok elbírni. A két hátizsák közül a katonai stílusút választottam , mert sokkal nagyobb és az oldal rekeszei is jobban használhatóak, illetve műanyag csatok tartják össze cipzárok helyett. Bár nem annyira kényelmes mint a másik, de tartósabb. Szereztem egy övet is, ami érdekes módon egy gumikötél szerű anyagból készült és saját magába hurkolódik vissza. Nem mondom, hogy könnyű kezelni de le sem esik a csatja, az is biztos. A kis oldaltáska is rátehető, amiben szintén tudok terhet vinni.

A legjobban az bánt, hogy nincs vágószerszámom, de oda kell majd egy megoldást találnom, és főzőedényem sincs csak egy kis kerámia tál, mert olyat nem találtam még, ami bírná a tüzet és a hőt. Erre pedig nagy szükségem lesz, mint ahogy a természetben is nagyon kellene egy balta vagy fűrész, ha kint kell éjszakáznom szükségem lesz tűzre.

A holnapi napon ezeket meg kell oldanom, mivel eldöntöttem az utam, már minden egyes perc amit itt töltök, kifejezetten nyomasztó.

Magamhoz vettem a friss fegyvereimet, és lefeküdtem mire lement a nap. A redőnyön most nagyobb rést hagytam, hogy ha felébredek leskelődni tudjak. Felriadtam valamire, a néma csendben minden nesz sokkal erősebben hallatszik. Éreztem a légmozgást a szemem a zöld fényt kereste de nem láttam sehol, tehát vagy nem jelent meg ezen az éjszakán, vagy csak jól sikerült az ajtó bezárása. Felültem az ágyon majd vissza is feküdtem azonnal. Zöld fényt nem láttam, ellenben, az egyik átellenes épületben a sarkon túl, fény világított az ablakon. Éppen csak pislákolt, mintha egy gyertya égne.

Azonnal levert az izzadság, ez csak embertől jöhet, valakitől aki ott van és nem akar sötétben lenni. Nem láttam mozgást sehol és azon gondolkodtam, milyen gyorsan érnék oda hozzá, hogy bekopogjak, Eddig vagy nem világított, vagy nem vettem észre, most viszont a magány olyan mélyen mart a szívembe, hogy az egyik pillanatban még az ablak előtt térdeltem, a következőben már az ajtóban álltam.

Meggondoltam magam és lassan elengedtem az ajtó kitámasztó széket. Mi van ha nem barátságos, mi van ha ő is annyira fél mint én és az éjszaka közepén, megpróbál megölni ijedtében. Nem nem megyek amúgy sem látnék sokat, hogyan érnék el a sarokig ebben a feketeségben. Mi van ha csapda, ha látott ma amikor hoztam a cuccaimat és azokra fáj a foga. Szerintem nem tudnék embert ölni. Ez olyan könnyen megy a filmekben, a főhős akár pusztakézzel megoldja. De én nem vagyok főhős még azt is kerültem ha temetésen a ravatal közelébe kellett menni, nem hogy megölni valakit. Reggel több esélyem van szerintem, majd akkor megnézem. Elfordultam az ajtóból és visszatértem az ablakhoz, bámultam tovább a fényt, egy jó ideig. Egészen addig még sötét nem lett az ablak és maradt a maró egyedüllét. De ott volt a remény, más is túlélte, más is szenved a világon, a családom is túlélhette, haza kell hát mennem.

Reggelig csak hánykolódtam és amikor feljött a nap már indultam is. Még enni sem ettem, csak ki az utcára , gyorsan – gyorsan. A sarokig takarásban mentem, az ütő betűzve az övembe, az íj a kezemben. Lebuktam egy kocsi mögé, az ablakkal szemben, és többször Hello-t kiáltottam. Semmi válasz nem érkezett, tört angolsággal kiabáltam, hogy barát vagyok és tovább mindenfélét ami eszembe jutott, de válasz nem érkezett. Kidugtam a fejem a motorháztető mellett és lassan a ház ajtaja felé indultam. Egyszerű kis ház volt egy ajtó egy ablak, amiből a fény érkezett, bár most már nem voltam biztos benne, hogy jól láttam e az éjszaka. Alig tettem meg két lépést amikor kivágódott az ajtó és egy szakállas rossz ruházatú férfi robbant ki rajta az utcára. Két kézre fogta a pisztolyát és üvöltött valamit számomra ismeretlen nyelven. Ekkor éreztem meg a veszélyt és rá kellett döbbennem, hogy nem biztos hogy mindenki elméje ép maradt az elmúlt napokban. Üvöltés közben vér köpött , látszott a széthasogatott fogsora, ő ugyanúgy járhatott mint én, de sokkal súlyosabbak a sérülései.

Hevesen közeledett, én pedig hátráltam és üvöltöttem vissza. Amikor a hátam egy parkoló kocsihoz ért, döntenem kellett, lőni nem akartam és nem is lett volna rá alkalom, az íj bár a kezemben volt vesszővel együtt, amikor sétálni kezdtem leengedtem, esélyem sem lett volna, a pisztoly ellen. Jobbra ugrottam, át a motorháztető irányába, nagyot csattanva estem át rajra, és négykézláb menekültem fedezékbe. Az ugrás közben eldördült a fegyver majd még egyszer, de másodjára sokkal hangosabban.

Rettenetes üvöltés követtem majd csend lett, az eldőlő test hangja hallatszott csak, ahogyan az úttestre esik. Felnéztem , óvatosan. A férfi az oldalán feküdt, mindkét kézfeje hiányzott, ömlött a vér minden irányban. A pisztolya felrobban, annak darabjai reteszként téptek a testébe, és az arcába. Borzalmas látvány volt, aminek következtében a gyomrom megadta magát, percekig hánytam és öklendeztem, a kocsi takarásában. Még érezni lehetett a fegyver robbanásának szagát a levegőben, amikor kimásztam a kocsi mögül a számat törölgetve és a hulla felé indultam. Az íj az utcán hevert, de nem igazán érdekelt, csak tudni akartam él-e és hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy lehet, hogy az egyetlen élő, akit találok 1 perc alatt hal meg. Ököllel ütöttem a betont, véresre verve a kezem, még a fájdalom, amit magamnak okoztam, visszarántott a valóságba.

Egy emberben nem lehet ennyi vér az biztos, nem tudtam a test közelébe menni a tócsától. Minden vörös volt és az érdes szag belopta magát az orromba, keserves érzéseket hagyva maga után. Percekig néztem az egész jelenetet mire fel tudtam állni, megkerestem az íjat, és a háza irányába indultam. Bekiabáltam, de válasz nem érkezett, így beléptem. Az ember itt élhetett, erről a szagok is árulkodtak, néhány alapvető dolog volt csak felhalmozva a kis nappaliba, de a nagy része veszélyesnek mondható. A konyha üres és használhatatlan, a mosdót kihagytam a szagok miatt, tudtam mi várna rám bent. A hálószoba ajtaja megerősítve és bezárva, deszkák szegek amik nem sokat tartanak már . Az ajtó közepén egy betörött lyuk tátongott, ebbe benézve, egy teljesen tiszta szobát láttam, középről indulva koncentrikus körben elhelyezett bútorokkal. Babákkal és játékokkal, egy gyerekággyal.

Lassan hátráltam amikor megértettem az egészet, minden bizonnyal én is megőrültem volna, ha a zöld fény a feleségemet és a gyermekemet dobta volna vissza a szobába. Nem tudom elképzelni, mit érezhetett mennyire szakadt szét a tudata, milyen látvány lehetett. Nem akartam belegondolni mi lesz ha én egyszer hazajutok. Kihátráltam az utcára, amikor vájatokat vettem észre az ajtó félfa festésében, amiről arra következtettem, hogy az elmúlt időszakban, az első nap nem voltak visszatérők, majd három napig igen, majd az éjszaka megint nem. Ha ez egy sorminta, az nagy segítség lehet a jövőben ha ténylegesen igaz.

Majd egy órámba telt, mire összeszedtem magam, és visszahúztam a hullát a házába, az utcán mégsem hagyhatom és letakartam egy takaróval. Az ajtót behúztam magam mögött és elindultam vissza a szállodába.