Sajnos a gyaloglás nem ment olyan jól mint vártam , a talpam tele sebbel , nem utolsó sorban elég koszos, a papucs sokkal nagyobb mint vártam és sokkal kényelmetlenebb is. Egy idő után a beton nagyon húzza le az ember lábát, még jó sport cipőben is lehet ez probléma nem hogy anélkül. Az elmúlt napok , főleg a tegnap éjszaka igencsak megviselt . Nem csak a testem de az agyam és a lelkem is rendesen romokban hevert. Volt olyan hogy csak tettem egyik lábam a másik után de valahogy nem változott semmi körülöttem, haladtam ugyan de az eszem másfelé járt bár a mai napig nem tudom mire gondoltam akkor. Arra viszont világosan emlékszem mennyire elkeserített a tudat, hogy mekkora út áll még előttem.

Csak mentem és mentem, de a fájdalom és a melankólia egyre nagyobb űrt hagyott bennem. Leültem egy felüljáró alatt és megnéztem a térképet. A következő város. Amit az autópálya érintett elérhető közelségben, még vagy 130 km távolságban feküdt, a többi lakott település mind kitérő lett volna, 30-40 km távolságban. Ez ugye egy nevetséges távolság, ha kocsival tesszük meg, de gyalog nem igazán tetszett. A következő város és az országhatár között, 200 km tömény senki földje helyezkedik el , erre emlékszem, mert itt felébredtem az idefelé vezető úton. Kopár és kihalt, na nem mintha most olyan nagy mozgás lenne. De ezzel majd akkor foglalkozom ha eljutok a városig, már ha eljutok.

Abban biztos voltam, hogy most nagyon lassan haladok, lehet érdemes lenne kicsit rendbe szednem magam, megpihenni és úgy menni tovább. Az biztos hogy nem célom kint aludni a természetben, főleg egy olyan világban, amiről semmit nem tudok, de nagyon meg kell válogatnom azt is hol töltök el egy éjszakát. Ez megtanultam és az emlék még nagyon friss.

Nézegettem a térképet de semmi értelmezhetőt nem találtam. Itt nem maradhatok, tovább kell mennem mert a következő benzinkút is legalább 20 km re van innen. Ma már biztos nem jutok el odáig de hátha akad valami útközben.

Több filmben , a facebookon, naponta érkeznek, elénk a mondások, miszerint a keleti guruk mind azt tanítják, hogy ki kell üríteni az elmédet, hogy a teljes megvilágosodás elérjen. Ki kell zárnod mindent, csak magadra koncentrálni, hogy elérd a célt. Na most ez nálam olyan jól működött, hogy már csak a morgásra lettem figyelmes, ami előttem volt az úton.

Felkaptam a tekintetem és két megtermett kutya állt az út közepén, tőlem pár méter távolságra. Nem ugattak csak morogtak de azt nagyon. Én szeretem az állatokat de nem biztos, hogy két ilyen keverék ebre gondoltam pont előttem. Mindkettő keverék de van bennük farkas kuyta vér az biztos, és éppenséggel kellemetlenül nagyok is voltak.

Álltunk hát és néztük egymást, ők nem mozdultak így én sem. Mondjuk elfutni úgysem tudtam volna, ezt itt kell eldönteni. Akkor kezdtem megrémülni amikor a szemem sarkából is mozgást vettem észre a kerítés oldalában és egy újabb állat, egy az eddigieknél kisebb de terrier fejű kutya jelent meg ott is. A fejemet nem forítottam arra csak a szememmel követtem a mozgását. Őszintén nagyon nem akartam, hogy megharapjon egy kutya , nem hogy három.

Csendben várakoztunk, ők is én is és számba vette a lehetőségeket, olyan túl sok nem volt. Előbb vagy utóbb elszánják majd magukat a támadásra én pedig nem tudok majd védekezni ellenük igazán, ha az egyik elkap akkor meg is nyerték a csatát. Lassan forgott az agyam, csak teltek a másodpercek, amikor bevillantak a petárdák a tarisznyában. Kétélű a fegyver , mert ha nem fél valamelyikük tőle , vagy pánikba esnek akkor rosszul is végződhet a dolog, illetve nagyon gyorsnak kell lennem mert ezt a távot átugorják és már ott is vannak.

Léptem egyet hátra- majd megint de a harmadik ilyennél lassan követni kezdtek. A petárdának is kell pár másodperc, az most nagyon sokat jelent. A kezemet a kis tartóra csúsztattam , majd amikor megindultak, kirántottam egy robbanó kis hüvelyt, végighúzva a karton oldalán és már el is dobtam. A kezemben a vándorbotot tartottam azzal kezdtem el hadonászni a rohanó állatok irányába. A durranás hangos volt és majdnem időben érkezett, viszont addigra az oldalról érkező kutya, már támadott és belekapott, a bal alkaromba.

A durranás nekem is hangos volt, nem hogy a kutyáknak. akik azonnal szétfutottak. Mielőtt meggondolnák magukat, egy újabb petárdát vettem elő és utánuk hajítottam. Újabb durranás, most kevésbé hangos, de csak azért, mert viszonylag messzire sikerült dobnom. A kutyák elmenekültek, én pedig heves káromkodás közben, levettem a hátizsák oldaláról, az elsősegély dobozt és kivettem a gézt majd körbetekertem a harapás helyét, ami addigra már derekasan vérzett is.

Így már tényleg nem mehettem tovább sokáig, a seb elfertőződhet, koszos voltam, büdös , nagyon fáradt és éhes, ha most így nézek ki pár nap után , hogy élhetem túl az egész utat. Pihennem kell.