Jól ismerem ezt a házikót , a feleségem egyik kedvence volt, bár Ő maga, talán ha egyszer járt itt. Egy régi vámház volt , majd később használták már mindenre is , a végén autókereskedés működött benne. Még most is állnak kint autók az udvaron, rozsdafoltosak mint szinte minden az általam ismert világon és nagyon porosak, gazos körülöttük minden.

A murva között már, felvert tarack és gyomok, régen sem sokat törődtek a házzal, pedig a formája megérdemelte volna. Nem véletlenül áll itt a város szélén, több száz évvel ezelőtt, mikor még nem volt itt semmi, a környéken, csak a bevezető út, ide építették a vámházat, hiszen a város a kereskedelemből élt, sőt ez volt a déli rész, legnagyobb kereskedő városa.

Ez már múlt, azóta minden megváltozott, még a béke időben is folyamatos volt a fejlődés, vagy éppen a hanyatlás , az utóbbi 478 napról pedig nem nagyon van mit mondani, mert egyszerűen megfogalmazhatatlan.

Ismerem a házat, jártam benne többször is, hiszen nem csak, hogy vettem itt autót, adtam is le és az üzemeltetője volt a főbérlőnk is egy időben.

Jó ember volt, az életünk egy olyan időszakában kaptuk őt magunknak, amikor pont nagy szükségünk volt egy ilyen személyiségre. Két kis szoba, meg egy kis tároló, az első részen nagy üvegablak és ajtó, mögötte ugyanaz a kanapé, ami régen is itt volt, az állapota nem rossz csak áll rajta a por, és ez jó jel biztonságos szállásnak tűnik. Az ablakok koszosak, nem nagyon lehet belátni, csak itt ott foltokban, de itt semmi nem változott. Az ajtó nyitva, nem meglepő hiszen olyan gyorsan történt minden, váratlan volt, így szinte a legtöbb dolog ugyanúgy maradt mint a törés pillanatában. Csendben becsukom magam mögött az üveget, nem sokat véd, de legalább hangos ha valami miatt betörik. Jobbra ott a kis fa ajtó ami a másik helyiségbe vezet, nincs zárva. Óvatosan kinyitom, hogy belépjek. Egyetlen kis ablak van, amin beszűrődik a fény, várok hiszen az elmúlt időszakban sem tettem másként és eddig ez vezetett sikerre. Hangok nincsenek de ehhez már hozzá szoktam , legtöbbet azt hallom amit magam okozok legyen ez zaj, beszéd vagy bármi egyéb.

A jobb oldalon ott van még a darálós kávéfőző, a felső részében a pörköt kávébab szemek , letakarva. Áram nincs, víz sincs , mitől lenne hisz a kettő összefügg. A csapokból néha folyik víz, de azt meginni igencsak embert próbáló dolog lenne. A kis babok egy részét magamhoz veszem majd elrágcsálom amikor szükséges lesz, hiszen a pörkölés miatt, legalább tartós. Néhány autó gumi az egyik sarokban , egy két szerszám és néhány apróbb kiegészítő. Ma este itt táborozom, sötétben jól lehetne haladni, csak éppen nem tanácsos. Ha még telihold lenne és tél, valamit látni is lehetne, de ma olyan sötét lesz éjszaka mint a zsákban.

Nem igazán lehet erre felkészülni. Egy árammal ellátott, állandóan fújtató – lüktető városban nem lehet kérdés, hogy este útnak indulunk-e vagy sem, becsapjuk magunk mögött a kocsi ajtaját és elfordítjuk a kulcsot. Már működik is minden, csak a vezetésre kell figyelnünk, illetve sok minden másra, ami éppen elénk esik vagy tántorog, de ezerből egyszer, ha történik valami ami említésre méltó. Még a legkisebb faluban is ott az utcai világítás , a modern technika miatt még ott is találni olyan éjjeli baglyot, aki nem tud vagy nem akar aludni, és ha éjjel az utcán sétálunk, a kutyák ugatása mellett, találunk egy két a képernyők kék fénye mellett, sejtelmesen megvilágított ablakot.

Most, hogy az elektromosság már csak nyomokat hagyott a világban, legalábbis az általam, az megismert új életben, teljesen más lett az éjszaka jelentősége és nem csak a teljes sötétség miatt.

Lassan esik le a nap, de van még egy órám, hogy felkészüljek az éjszakára. A kereskedés belső része viszonylag biztonságos, kemény fa ajtó egy pici hátsó udvarra visz, ami üres , mert megnéztem mielőtt bejöttem volna, az udvarról pedig egy kis kerítést átmászva, a régi körforgalom felé húzódó háromszög alakú nyílt mező terül el. Itt régen vetés volt, apró kicsi szántóföld, de most már senki nem gondozza, a természetnek pedig pár hónap is elég, hogy elkezdje visszavenni ami az övé.

Az ajtó egy retesszel, csak bentről zárható, bár fémből van de talán valamennyit kibír. A másik ajtó, bár erősített lambériából, van meglehetősen vastag és tömörnek tűnik. Az ablak kicsi és rácsozott, nem lesz vele gond, hiszen elég magasan van. Egy kis víz, és újságpapír, feltapasztom, és más ott is készen vagyok.Nem árt az óvatosság ezt gyorsan sikerült megtanulnom, a saját káromon, ebbe mondjuk majdnem bele is haltam, nagy lecke volt.

Mindennap azt hisszük, hogy folyamatosan bővülnek az ismereteink. Ott az internet a TV, a telefon , könyvek , újságok vagy éppen mások tapasztalatai. Ömlik ránk az információ és fel sem fogjuk, hogy úgy vagyunk a minden napok tudásával, mint egy kötelező tréninggel, kb a 10% az ami majd hasznosnak bizonyul számunkra, a többi egyrészt közhely, másrészt olyan tudás ami a személyiségünk miatt, nem is alkalmazható számunkra.

Nézzük, ahogy kis indiai emberek botokkal medencés földházat építenek egy 30 perces videóban, hogy meztelen túlélők, egy edénnyel meg egy baltával elindulnak az őserdőben. Élénken borzongunk a triller vagy horror birodalmában, legyen az a 28 nappal később, Walking Dead, Sikoly vagy egyéb film, sorozat. Csodával gondolva az ott szereplők túlélési képességeire, szerencséjére, karizmájára. Egy hideg téli esetén, faljuk a könyvet, nyomon követve a Tövisek Hercegét, vagy Andzsin san-t a középkori japán tájain, legyen szó papír vagy e-book formáról. 

Közben nem vesszük észre, a számunkra ásott elméleti gödröket, melyben egy dolgunk van, hogy miután a Tik-Tok videóban megnéztük, hogyan készül frankón a tükörtojás, felálljunk a kényelmes karosszékből, és keressünk valami enni-inni valót. Semmi baj ha nincs kéznél, hiszen a bankkártyás fizetés mellett, applikációk nagy része segíti azt, hogy ne halljuk éhen, mindezt úgy, hogy még a futárral sem kell találkozni, a borravaló összegét is bejelölheted.

Reggelig elvan az ember akár folyamatosan alvás nélkül is, beleragadva a székébe és senkit nem érdekel mi történik vele igazán. Követik a facebbok, insta, X , felületeken, dobnak egy like jelet, mintha lenne jelentősége, de tovább is görgetnek és már várják az újabb képeket híreket, videókat, csodálkozva a távoli tájakon aranyosan repkedő szárnyas mókusokra. 

Ha éppen kis szentimentális gondolatunk támad, vidáman osztunk meg a közösségi médiában cikkeket, karikatúrákat, művészek elrettentő képeit a mai világról, elbújunk az össze esküvéses elméletek hívőinek vagy ellenzőinek táborába és heves lendülettel osztjuk az észt a fotelből, hogy régen minden jobb volt, majd leütjük az enter billentyűt és figyeljük ki ért velünk egyet vagy ki sem, komment szekcióba úgy robogunk bele, mint a középkori lovagok, teljes páncélzatban, fegyverzetben. Miközben minden csak fejben játszódik le, a sok szétfeszülő gondolat pedig fejfájást okoz reggelre, a mozgalmas napunk pedig heveny nyaki merevséget. Csupa paradoxon az élet. 

Még gyerekként azt hittük, nekünk is menne a Nakatomi toronyházban rohangálás atlétában és mezit láb. Hogy a mindenki Jedi, Winnetou vagy legalább Harry Potter, képességekkel rendelkezik csak nem fejlődött ki rendesen. Hogy Bronxban mindig balé van, hogy a kamiont, csak Bud Spencer vezet, és minden esetben vita tárgya az is, hogy Jason Statham vagy Vin Diesel vezet jobban. Hogy melyik csapat jobb a Premier League szintjén, vagy melyik a top futball bajnokság. Majd a heves vitákat, néhányan konditeremben vezetik le, ahol nyakalják a jobbnál jobb izotóniás italt, de már nem emélkeznek a nagymamánál elkészített, házi szörp ízére. 

Minden esetben, ott a magyarázat, minden úgy volt felépítve, hogy a végén azért kaptunk egy elméletet. Mindenki megértette a filmek, játékok, könyvek végén, miért is volt egyszerű felrobbantani vagy hatástalanítani egy bombát, hogyan tudtak megtámadni minket az űrlények, hogyan tudott elterjedni egy vírus és hogy tudtuk legyőzni őket, vagy visszaszorítani egy fertőzést. Majd amikor elsőre tört ki egy világjárvány, rögtön rá kellett jönnünk, hogy közel sem tudunk annyi mindent mint azt szeretnénk, még azt sem tudtuk meg, hogy ténylegesen volt e járvány vagy csak azt akarták, hogy legyen és közben átrendezték a fél világot. Minden elméletnek volt hangadója mind az egyik, mind a másik oldalról, de egy biztos, kiderült, hogy közel sem vagyunk akkora tudással megáldva, mint azt gondoltuk és jól irányítottan 3 nap alatt lezárták a világot és nem tűnt fel egyetlen szuperhős sem, sem az egyik sem a másik oldalon.

Iszonyatos gondolat mennyiség, apró kicsi időszakokra sűrítve, mely azt hisszük a pihenésünket szolgálja, mégis nem más, mint egy halom felesleges információ, aminek a jelentősége elenyészett abban a pillanatban, amikor eltört ez a kecses világ.

A világ összetört, egyik percről a másikra, olyan gyorsan, hogy ha valaki esetleg elmenekült volna, mondjuk a Marsra egy űrrepülővel, annak sem volt esélye, még a székből felállni sem. Hogy mi történt arról fogalmam sincs, vannak már tapasztalatok és ötletek a fejemben, de itt nincs magyarázat, nincs egy narrátor, aki elmondja a kedves nézőnek vagy leírja az olvasónak, mi történik körülötte.

Tények vannak, és olyan dolgok, amikkel meg kell birkózni, a nap minden egyes percében. Kihívások, magány és egyetlen élet. Itt nincs mentés, nincs visszatöltés, csak egy lehetőség, amivel megpróbálok élni.