Az első rész : Katt Ide

Szépen lassan besötétedett, mindent elrendeztem, ittam is egy pohárka rumot csak a biztos alvás miatt. Holnap sok munka vár rám , össze kell készülnöm, információk kellenek és Haza kell indulnom, mert ami itt van az nem tartható tovább, csak egy vegetáció.

Nyikorgó , feszülő hangra ébredtem. A zöld fénynyaláb bekúszott az ajtó alatt, majd megszűnt , majd újra láttam. A változása ritmikus lett és a fénnyel együtt változott a hang is. A torkomban dobogó szívvel ébredtem rá, hogy valaki vagy valami, megpróbálja kinyitni az ajtót amit kikötöttem a tűzcsaphoz. Az volt olyan erős még, hogy kitartott, illetve a rángatás nem volt elég erős, hogy kitépje a falból. Csendesen felültem az ágyra, kezembe vettem a sodrófát és a tegnapi naphoz hasonlóan, az ajtó elé álltam olyan halkan, amennyire sikerült.

A fény folyamatosan változott, és kaparászás hangja is csatlakozott az ütemezett rángatáshoz. Óvatosan elvettem a betámasztott széket, majd szinte hangtalanul nyitottam ki az ajtót. A folyosón enyhe zöldes fény világított, azonnal az ajtóra tévedt a tekintetem. Az ajtó folyamatosan mozgott, látszott hogy belűről próbálják kinyitni, egy női kézfej véresre kopott körmökkel az ajtó résében próbálta elérni, az ajtógomb helyén áttekert kötelet. Azt már korábban kiütöttem onnan mert nem volt elég erős.

A félelem ami az emberből árad, hullámként ömlött ki belőlem végig a folyosón az ajtó irányába, majd ott megtalálta a túloldalon tartózkodót, aki heves éhséggel teli gyűlölettel válaszolt. A földöntúli vicsorgó hang, olyan mentális támadás volt, hogy majdnem letaglózott, szédülni kezdtem, hányingerem lett, gyomorsav tódult vissza a nyelőcsövemen és marta a számat. Üss vagy fuss, most az üss jutott eszembe. Két lépéssel az ajtó előtt teremtem és a kezemben lévő sodrófával a kézfejre csaptam, és megrántottam a kötelet. Az ajtó csapódott, bezáródni nem tudott a kötél miatt, de a kézfej eltűnt. Újra hallottam a vicsorgást, most közvetlen az ajtó túloldaláról. Nem volt erősebb vagy gyengébb de változott benne az érzelem, én pedig túl közel voltam hozzá. Szinte átlökött a túloldalra, a szerveim mozogtak a testemben, egyesével akartak menekülni. A feltolult epét a padlóra köptem és az izzadságtól nedves arcomat az ajtóra emelve, újra megláttam a kezet az ajtóban.

Lassan engedett a tűzcsap is hallottam a hangját, a hajló fémnek, megnőtt a rés és megláttam benne a zöldes fényben a túlvilágot. Egy nő fél arca tűnt fel a nyílás derengő fényében. Az arca torz, természetellenes állapotban ragadt, a halál pillanatában, iszonyatos fájdalom lehetett, mert az arc ilyen szétcsúszását képtelenség lenne kibírni. A szeme teljesen fekete, mintha szénnel kevert víz örvénylene benne és folyamatosan folyik ki belőle végig az arcán lecsepegve a földre, mintha maga a pokol folyójának vizét sírná ki könny formájában.

Én nem szeretem a horror filmeket, mert normál esetben sem alszom jól, de amit az ajtóban láttam akkor, az olyan támadás volt az ép elme ellen amit nem tudom akkor hogyan éltem túl. A csap nyikorgása térített magamhoz és innentől ösztönösen cselekedtem. A résen beütve a fegyveremmel, valahogy eltaláltam a fejét, amire visszahúzódott egy kicsit, az ajtót újra visszarántottam a helyére. Két lépéssel a szobám ajtajában teremtem, és kirántottam a széket amit az ajtó kitámasztására használtam eddig. A kötelet megfeszítettem, és a hurkot leakasztottam a tűzcsapról. A szék köré tekertem egy párszor, azt beszorítottam keresztben az ajtótok két oldalára. Utólag végig gondolva, szerencsém volt. Hogy a szék elég szélesnek bizonyult. A kötelet addig tekertem és feszítettem, ameddig csak lehetett majd a végén, az ajtóból kivezető oldalához kötöttem.

Az egész szerkezet feszült egyet és emelkedett, amikor a rángatás újra kezdődött, de nem nyílt ki az ajtó és a szék is tartott. Mint a holdkóros mentem vissza a szobámba és kezdet kihúzni a kis komódot az ajtó mellöl. A lábait a székbe akasztottam így annak a súlya már nem engedte felemelkedni az egész képződményt. Egy dolgot akartam csak, minél távolabb lenni attól ami ott van benn. Csak le akartam ülni kiheverni mindent ami az elmúlt 5-10 percben történt mert ez nem lehetett több. Háttal dőltem neki a kollégám szoba ajtajának ami engedett lassan és kinyílt így majdnem beestem az ajtón.

Megfordultam hát, hogy becsukjam magam mögött és közben kibámultam az ablakon, itt nem volt lehúzva a redőny. A szemközti munkásszálló ablakaira láttam, és mivel világítás nem volt odakint, nagyon jól látszott a zöld derengés ami betöltötte az épület több ablakát is. A földhöz vágtam magam, mire rá kellett jönnöm, hogy nálunk nincs már fény, épp csak egy kevés, amennyit a kötél vastagsága enged. Lassan odakúsztam az ablakhoz, éppen csak annyira emeltem fel a fejem, hogy kilássak. A 40 ablakból 17 esetben számoltam derengő fényt, ott mindegyik mögött olyan szörny lakozik amivel ma találkoztam és ami még most is a hátam mögött próbál kijönni a szobából, és ez csak egyetlen épület.

Lassan visszakúsztam az ajtóig, csendben behúztam magam mögött, majd a szobámba lopakodtam, mivel láttam, hogy a rögtönzött zár kitart. Az ajtómat becsuktam magam után, a másik széket az ajtóba támasztottam elé ültem és félig borult elmével kivártam a reggelt.