Az első rész : Katt Ide

Mikor újra felébredtem, megint reggel volt, úgy aludtam át egy napot, hogy azt sem tudtam mi történt velem, de legalább már nem fájt a fejem. De valahogy mégsem volt minden rendben, engem itt hagytak, hogy jutok haza, miért nem szólt a kollégám, hogy-hogy nem ébresztett fel senki.

Szerintem most is csak álmodok, ami nem lehet, mert érzem a testem és tudom, hogy ébren vagyok. Utána megéreztem, amit eddig nem tudtam megfogalmazni, hogy csend van. Zavaróan nagy csend van, pedig olyan helyen szálltunk meg ahol utak, házak, emberek élnek majd egy milliónyi. Gyárak vannak, vasút minden, itt nem lehet csend. Szerintem megsüketültem mégis, igen ez lehet, biztos más nem történhetett. De hallom amit csinálok húztam egyet a lábamon és hallottam ahogy csúszik a szőnyegen, csettintek azt is hallom, de lehet, hogy csak ismerem ezeket a hangokat és az agyam játszik velem. Megőrültem, ok, ez az megőrültem, ez már biztos, ez nem az én világom, megörültem vagy kábítószer hatása alatt vagyok. Rendben nincs, baj menjünk sorban. Telefon nem működik, óra nem működik, áram továbbra sincs, víz most már nem is folyik. Nincs mit innom ki kell mennem innen, de hová? Hol vagyok én egyáltalán mi történt itt ?

Na ilyen lehet a pánik érzés, még nem volt soha de ez most az, amikor a saját agyad egyik szorongásból, esik a másikba. Lassan álltam fel a padlóról, óvatosan megfogtam a függöny sarkát és egy kis résen kitekintettem az amúgy nyüzsgő utcára. A sikoltás bent ragadt csak a száj mozdulata követte a kiadott agyi parancsot, az utca üres volt. Mármint minden ott volt a helyén , még a céges logóval ellátott fehér autó is ott volt az utcán, de sehol senki. Csak a csend és a nyugalom, mintha megszűnt volna a világ létezni. Sehol egy kis mozgás, semmi csak a csend.

Nem tudom mennyit feküdtem ájultan, de talán egy két órát, mert a nap nagyon melegen, tűzött mikor felébredtem, mivel nem ment a szálloda szellőztetése, így rohamosan nőtt benn a hőmérséklet és már nagyon szomjas voltam. Lassan megfontoltan fogtam meg a kilincset és fordítottam el a kulcsot a zárban, ami valamiért érdes tapintású volt és határozottan gyengének tűnt.

Kidugtam a fejem a folyosóra, továbbra is csend fogadott és egy nagyon kellemetlen, horrorfilmre emlékeztető érzés, miszerint mindjárt kilép a sárga viharkabátos gyilkos a sarok mellett egy baltával. De senki nem érkezett, még csak a szél sem mozgott a folyosón. A mellettem lévő szoba ajtajában állva, csendben kopogni kezdtem és szólongattam a kollégámat. Mivel válasz nem érkezett, megpróbáltam bejutni hozzá, de az ajtó zárva volt. Mivel kilátástalannak tűnt az egész, lassan elindultam a folyosón megkeresni az éttermet. Nem volt nehéz dolgom, olcsó szálloda két, egyszintes szárnyal, középen találkoznak a recepciónál és mögötte az étkezővel.

A recepció teljesen üres, ami arra ösztönzött igazából, hogy fussak vissza a szobámba aludni, hátha felébredek és véget ér ez a rémálom. A szomjúság és éhség azonban nagyobb úr, így az étkező felé indultam. Érdekes, hogy a nagy óra ami az étkező falán volt elhelyezve még működött és majdnem 9 órát, mutatott. Áram sehol nem volt a szállodában , és egyetlen élőt sem találtam akitől megkérdeztem volna hogyan kell kimászni ebből az őrületből. Az étkezőbe lépve csalódással töltött el, hogy bármi is történt itt bizony még nem készültek el a reggelivel. Néhány gyümölcs volt egy tálban az asztalon, illetve egy ital hütő az egyik sarokban. Az összes olyan ital ami szénsavas volt felrobbant és szétfolyt, mintha petárdát tettek volna mindegyik üvegbe, is dobozba.

Az alsó szinten találtam pár műanyag palackos vizet, kettőt ott megittam, iszonyatos szojúság gyötört és megettem egy banánt is ami nagyon jól esett. A benne található magnézium és kálium jó hatással van a szervezetre mind az izmokra, mind az agyra.  A konyha felé vettem az irányt, ha valahol kell lenni személyzetnek, az ez a hely. Sehol senki csak meglehetősen nagy pusztítás itt is,  sok élelmiszer ment tönkre, de találtam néhány csokit és egy két zacskós aszalványt.

Itt követtem el az egyik legnagyobb hibát, de akkor még tudatlan voltam. Kibontottam az első édességet és beleharaptam, mogyorós csoki, a cukor azonnal felrobbant az agyamban. Majd vér öntötte el a számat és utána jött a fájdalom is. Az ínyem kivérzett, rengeteg apró kis fémzúzalék volt a csokin annak ellenére hogy papírt levettem. Éreztem ár hamarabb is a fémek tulajdonságai megváltoztak,a vékonyak porhanyósak vagy épp szilánkosak lettek és most ilyen ételt ettem, mondjuk lenyelni nem sikerült szerencsére, de komolyan meg kell gondolnom innentől hogy mit egyek vagy igyak meg.

A fájdalom iszonyatos volt, majd egy óráig öblögettem vízzel de csak és szigorúan műanyag palackos kiszereléssel. Fájó szájjal szedtem össze néhány apróbb élelmiszert amit zsebre tettem, sajnos az ételek vagy tönkre mentek vagy olyan csomagolásban voltak amiben nem bíztam. Egy szatyorba dobáltam több palack vizet amit össze tudtam kutatni, majd visszamentem a recepcióra, felkaptam egy adag kéztörlőt, mivel folyamatosan szivárgott, a véres váladék az ínyemből. 

Minden csendes és halott, a fotocellás ajtó zárva de ki tudtam nézni az utcára. Sehol senki egy ember sem, de még csak kóbor állatot sem láttam. Kell keresnem egy kijáratot, a kocsink ha beindul, már itt sem vagyok. Kell a kulcsa ami a kollégámnál volt. Mondjuk hogy ő hol van azt nem tudtam, de ebben a helyzetben igazából már nem is akartam tudni, csak el akartam menni innen. 

Visszamentem a szobánkhoz, szinte önjáró módban,nem kerestem pótkulcsot a recepción, belöktem a szoba ajtaját. A zár könnyen engedett és már bent is voltam. A szoba teljesen üres, az ágy használt de sehol senki. Az agyam eddigre már teljesen kimerült, ez egy olyan szituáció, amire nem tudsz felkészülni, nélkülözi a racionális magyarázatokat, így egyszerűen a tudat lezár, az ösztönök veszik át az irányítást. Minden olyan érzékszerved, ami veszély helyzetben segíthet, ilyenkor kiélesedik, minden más viszont lényegtelenné válik, és választ egy távoli csendes helyet a szürke állomány szélén. Egy dolog villogott előttem HAZA menni, bármi áron.

Kulcs az éjjeli szekrényen, felvettem és indultam is kifelé. Lassan találtam egy oldal bejáratot, ami egy egyszerű ajtó volt, így kiléptem rajta, egy keskeny sikátorba. Továbbra is csend még a levegő is állt. Pár lépés után, már a kocsi ajtaját erőltettem, mert a gombnyomásra nem reagált. Kinyitottam de minden hiába, a kocsi néma maradt, mint miden más is a környezetem. Én csak haza akarok menni, megnézni a családomat, a gyermekem, a feleségem , a szüleimet. Megölelni Őket, megsimogatni a kutyámat.

Azt hiszem elfogyott bennem minden, zokogva ütöttem a kormányt, üvöltöttem és a még az ínyemből folyó vérrel kevert nyálat köptem a kocsi szőnyegére. Akkor úgy éreztem, hogy nincs menekvés, nincs mit tenni. Egyedül maradtam a világon és nem tudok kiszabadulni ebből a rémálomból. Talán ha két órát üldögéltem nyitott ajtónál szipogva, közben enyhe eső is esett, amitől a kezem elázott, viszont szépen fel is ébresztett a szorongásból. Rá kellett jönnöm, hogy folyó víz hiányában legalább az esőben megmosakodhatok. Kiálltam a kocsi mellé, az utcára felső le nadrág le, most látom mennyire koszos vagyok, még itt-ott a kétnapos hányás maradéka van a testemen. Ahogy esett az eső, szépen lemosott rólam mindent, ott álltam egy szál alsó nadrágban az utca közepén, és kínomban kezdtem nevetni, bár azon kívül, hogy éltem, sok örömöm nem volt semmiben.