Jól ismerem ezt a házikót , a feleségem egyik kedvence volt, bár Ő maga, talán ha egyszer járt itt. Egy régi vámház volt , majd később használták már mindenre is , a végén autókereskedés működött benne. Még most is állnak kint autók az udvaron, rozsdafoltosak mint szinte minden az általam ismert világon és nagyon porosak, gazos körülöttük minden.
A murva között már, felvert tarack és gyomok, régen sem sokat törődtek a házzal, pedig a formája megérdemelte volna. Nem véletlenül áll itt a város szélén, több száz évvel ezelőtt, mikor még nem volt itt semmi, a környéken, csak a bevezető út, ide építették a vámházat, hiszen a város a kereskedelemből élt, sőt ez volt a déli rész, legnagyobb kereskedő városa.
Ez már múlt, azóta minden megváltozott, még a béke időben is folyamatos volt a fejlődés, vagy éppen a hanyatlás , az utóbbi 478 napról pedig nem nagyon van mit mondani, mert egyszerűen megfogalmazhatatlan.
Ismerem a házat, jártam benne többször is, hiszen nem csak, hogy vettem itt autót, adtam is le és az üzemeltetője volt a főbérlőnk is egy időben.
Jó ember volt, az életünk egy olyan időszakában kaptuk őt magunknak, amikor pont nagy szükségünk volt egy ilyen személyiségre. Két kis szoba, meg egy kis tároló, az első részen nagy üvegablak és ajtó, mögötte ugyanaz a kanapé, ami régen is itt volt, az állapota nem rossz csak áll rajta a por, és ez jó jel biztonságos szállásnak tűnik. Az ablakok koszosak, nem nagyon lehet belátni, csak itt ott foltokban, de itt semmi nem változott. Az ajtó nyitva, nem meglepő hiszen olyan gyorsan történt minden, váratlan volt, így szinte a legtöbb dolog ugyanúgy maradt mint a törés pillanatában. Csendben becsukom magam mögött az üveget, nem sokat véd, de legalább hangos ha valami miatt betörik. Jobbra ott a kis fa ajtó ami a másik helyiségbe vezet, nincs zárva. Óvatosan kinyitom, hogy belépjek. Egyetlen kis ablak van, amin beszűrődik a fény, várok hiszen az elmúlt időszakban sem tettem másként és eddig ez vezetett sikerre. Hangok nincsenek de ehhez már hozzá szoktam , legtöbbet azt hallom amit magam okozok legyen ez zaj, beszéd vagy bármi egyéb.